Amikor először meghallottam, hogy hetekig vagy talán hónapokig nem mozdulhatunk ki a lakásból, bevallom őszintén egy pillanatra én is megrémültem. Na jó...nem csak egy pillanatra. Még úgy is, hogy egy betegség miatt MI az elmúlt hónapokat is bezárva töltöttük, így nem volt idegen az érzés. Az jutott eszembe, hogy biztos oka van amiért egy hónapokig tartó betegeskedés után most újra be leszünk zárva, hiszen veszélyeztetettként és felelős emberként nem ugrálhatunk. Ráadásul tudjuk, hogy nekünk a karantén végeztével sem fejeződik be a bezártság, mert a betegséget még nem győztük le végleg és a harcunk még a vírus elvonulás után is folytatódni fog. 

Az itthon töltött önkéntes karantén nekünk már több mint három hete tart és egyáltalán nem borzalmas…sőt…Sok dologra rávilágítottak az elmúlt hetek és ismét bebizonyosodott, hogy ha pozitívan nézzük a világot, akkor tényleg pozitív visszaigazolásokat kapunk.

Én is el tudnám képzelni mozgalmasabban a mindennapjaimat…de arra fókuszálok, hogy inkább abban merüljek el, hogy miért jó most ez az időszak, mint hogy azon bosszankodjak, hogy így alakult az életünk. Rájöttem, hogy ennek az egész borzalomnak az ellenére, MI, ÉN nagyon szerencsések vagyunk. Mert együtt vagyunk…mert van hol együtt lennünk… mert szeretjük egymást…mert van mit ennünk… mert szeretünk együtt lenni és a mi kis világunkban rendben vannak a dolgok. Ez nem jelenti azt, hogy nincs problémánk, de mi a bezártságot nem büntetésként éljük meg. Mindig van mit csinálnunk, amit kitalálunk az meg tudjuk csinálni és ezért hálásak vagyunk. Nekünk nem okoz gondot, hogy sokat vagyunk együtt, hiszen azért választottuk egymást mert szeretünk együtt lenni a nap 24 órájában.

Tudom, hogy szerencsére sokan nézik hasonlóan a helyzetet mint MI, de mégis kikívánkozik belőlem, hogy rám milyen hatással vannak az itthon töltött napok. Talán évek múlva jó lesz elolvasni, hogy mit éreztem….Nem tagadom, nekem is vannak, voltak félelmeim. De arra koncentrálok, hogy ezek minél kevesebbet zavarják meg a MI kis világunkat.

Próbálok arra összepontosítani, hogy mi változott pozitív irányba…

Lelkileg mindenképpen erősödtem és most már végképp elhiszem Rolandnak, hogy MI ketten tényleg mindenre képesek vagyunk. Az első félelmem az volt, amikor a vírus felütötte a fejét és a közös vállalkozásunk az elsők között került padlóra, hogy anyagilag a teljes csőd vár ránk. De gyorsan reagáltunk a változásra, ezért ha kasszát nem is tudunk robbantani, de át tudtuk alakítani úgy a működését, hogy biztonságban legyünk. És ez most nagy szó. Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan sikerül magunkat stabilizálni, de nem adtuk fel, nem szomorkodtunk, hanem a megoldásra koncentráltunk és meg lett a gyümölcse. Eddig is bíztam magunkban, de most már biztosan tudom, hogy előttünk nincs akadály.

Megtanultam jobban spórolni és bár eddig sem voltam, egy pazarló típus, most még is büszke vagyok magamra, hogy ilyen takarékosan is hozzá tudok állni a dolgokhoz. Nem főzök nagy adagokat, mélyhűtöm a maradékot és alkalmazom a nagymamáim azon háztartási trükkjeit, amiken annak idején csak mosolyogtam. És ebben nem a spórolás a legjobb, hanem az, hogy sokkal többet gondolok rájuk, mint eddig. Visszaemlékszem, mit hogyan csináltak, előveszem a receptjeiket és eszembe jut, vajon mit szólnának ahhoz, ahogyan én vezetem a háztartást.

Több időt szánok mindenre és élvezem, hogy semmivel nem kell sietnem. Néha szöszmötölök is és ez hihetetlenül jól esik a lelkemnek, még akkor is ha nem kifejezetten látványos az eredmény. Elhagytam néhány görcsös szokásom, amit eddig fontosnak tartottam, de rájöttem, hogy lehet élni nélkülük. Eddig nem volt olyan nap, amit ne a porszívózással kezdtem volna. Persze most is sokat takarítok, de már azzal is megelégszem, ha csak kétnaponta találkozok a porszívóval és a felszabadult időt inkább arra használom, hogy kiülök a teraszra és napozok 15 percet.

Picit furának tűnhet, de a bőröm és a hajam is szebb lett. Amióta itthon vagyok, engedem, hogy szellőzzön a bőröm és a hajamat sem szárítom, hanem megvárom míg magától megszárad. Még az sem zavar, hogy már látszik a lenövésem, sőt….talán az is lehet, hogy ha ennek vége, akkor visszatérek az eredeti hajszínemhez. Végre van időm az esti olajos szépség rituálémat is maximálisan kiélvezni, ami nem csak testileg szépít, hanem lelkileg is jól érzem magam tőle.

Végre nem csak futva látom az elültetett magokból kibújó palántáimat, hanem minden nap szemügyre tudom venni a fejlődésüket. Nézem, ahogy egyre több kis zöld növényke bújik elő a földből és arra is van időm, hogy esténként egyesével bevigyem őket a házba, hogy ne fázzanak meg a hideg hajnali órákban. Lelassultam és jobban észreveszem a változásokat magam körül.

Minden nap sportolok, amit sajnos a rohanó hétköznapok alatt elhanyagoltam. De most, minden este 19:00-kor már edző ruhába öltözve várom, hogy végre az egész testemet átmozgathassam, így minden este jól zárom napot.

Naponta lecsípek egy kis időt, hogy tanulhassak és új információkhoz juthassak. Nekem mindig fontos volt, hogy új ismereteket szerezhessek, különösen akkor, ha egy téma igazán magával ragadott. Ebben a lassú és védett buborékban, amiben a mindennapjainkat éljük, végre ismét van időm magamat fejleszteni.

De nem csak pihenéssel telnek a mindennapjaim, mert dolgozok is itthonról. És most érzem csak igazán, hogy mekkora áldás, ha valaki otthonról egy laptop segítségével is képes arra, hogy felépítsen egy vállalkozást és egy olyan üzlet részese lehet, amit nem befolyásolnak a jelenlegi gazdaági problémák és ami biztosítja, hogy ne csak egy lábon álljon.  Mivel a mozgásomban korlátozva vagyok, több időm van tanulni, fejleszteni magam és az új céljaim megvalósításával foglalatoskodni, így a felszabadult időmet a jövőm építésére fordítom. Engem ez a borús helyzet sem rémített meg, mert a vállalkozás amibe belevágtam, számomra nem munka. Minden percét élvezem annak, amit csinálok és hiszem, hogy a körénk gyülekező felhők az én céljaimat nem fogják beárnyékolni. Mert amit az ember szívből csinál, kellő alázattal, szorgalommal, tudással és szeretettel az csak sikeres lehet.

Bízom benne, hogy akik most otthon vannak a zárt világukban, meglátják ezekben a borús pillanatokban is a szépet és ha vége ennek a megpróbáltatásokkal teli időszaknak, akkor mindannyian úgy indulunk neki az új életünknek, hogy nem felejtjük el ezeket a napokat. És annak segítségével, amit tanultunk, egy kicsit közelebb kerülünk egymáshoz és megtanuljuk értékelni az élet apró örömeit és persze azoknak a munkáját, akik most azért dolgoznak, hogy mi biztonságban lehessünk!

Szeressétek egymást!